Az évek peremén...

Korosabb lettem ismét én
Az évek tornyosuló tetemén
Minden év még egy haldokló remény 
Melyet lassan-lassan, de átvészelek én
Életemnek talán van még reménye 
Hogy szerelemmel haljak meg végre
Elvakult elmémmel kergetem az időt 
s a mókuskereket, mit délibábos sejtelmes jövőt,
Testem látnoki remények közt él
Az életem az út mentén egyszer véget ér
S kéjes mosollyal csapódik porba arcom 
Kis életemnek féltett titka repül át agyamon
Szerettem a szabadságot, mit a gép adott
Ki most összetörve az árok szélén oldalog
Gondolataim majdan, ha véget érnek, 
Nyugodtan hajtom majd porba kobakos fejem 
Hiszen volt egy rövidke, de szép életem.
Talán meghalni így volna „értelem”….