Magányomban imátkoztam érted!
Kértem a jó istent bocsásson meg nékem,
Bocsásson meg mert vétettem ellened!
S emiatt gyötrő fájdalom égessen engemet...
S ha már nem bársonyban kél a nap,
Ráncos vetetlen ágyam senkit sem hívogat!
Nincsen már nyár illata ami csábíthat...
Várom véletek a tavaszt, hogy virággal teljen a rét
Hogy társamul szegődjön a csillagos ég
S legyen jó barátom az országút minden kanyarja,
S tőlem ne kérjen megváltást senki szerelmének sarja...
De legyen ki magányomban bús szívemben élő,
Kanyargós utakon társammá érő,
S a motorozás örömét velem keresgélő...
Téli Ima..
2010.01.20. 12:17
Címkék: vers motoros fohász motoros vers veriske
2 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szacsano.blog.hu/api/trackback/id/tr61687279
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
motoroscsaj666 2010.03.07. 15:49:22
Volt egyszer egy kis madár,
Talán nem is él már.
Szálldogált ő erdőn s mezőn,
Kopár, szikár hegytetőn.
Keresgélt a fák között,
Vaj' oda ki költözött,
Kedves lesz e néki,
Bútól bajtól meg e védi?
De az erdők üresek,
Mezők már nem füvesek,
Előbújt a csúnya tél,
Kis madár már nem remél.
Kicsi lába hóba süpped,
Erdőbe sem megy már többet,
Sötét van ott s hideg,
Oda menni nincsen minek.
Tovább bojong fellegekben,
Ételt keres kis kertekben,
Meg pihen egy eresz alatt,
Csak ez ami neki maradt.
Ha a tavasz ide ér,
A kis madár szárnyra kél,
Végigjárja erdőt s mezőt,
Kopár, szikár hegytetőt.
Széllel suhan, tova száll,
"-Látod, látod kismadár!"
Vége van a csúnya télnek,
Barátaid is útra kélnek!
Talán nem is él már.
Szálldogált ő erdőn s mezőn,
Kopár, szikár hegytetőn.
Keresgélt a fák között,
Vaj' oda ki költözött,
Kedves lesz e néki,
Bútól bajtól meg e védi?
De az erdők üresek,
Mezők már nem füvesek,
Előbújt a csúnya tél,
Kis madár már nem remél.
Kicsi lába hóba süpped,
Erdőbe sem megy már többet,
Sötét van ott s hideg,
Oda menni nincsen minek.
Tovább bojong fellegekben,
Ételt keres kis kertekben,
Meg pihen egy eresz alatt,
Csak ez ami neki maradt.
Ha a tavasz ide ér,
A kis madár szárnyra kél,
Végigjárja erdőt s mezőt,
Kopár, szikár hegytetőt.
Széllel suhan, tova száll,
"-Látod, látod kismadár!"
Vége van a csúnya télnek,
Barátaid is útra kélnek!
