Fűzfapoetica

Csak néztelek, s tűnődésem veled,
Ködös tenger mi ringat engemet.
Mint sosem látott szép szemed,
Vonszolja gondba méla lényemet.
Hullámzóan befagyott tengered,
Bánatba taszítja bús lelkemet.
S könnyem arcomon sűrűn pereg,
Nem kérek térden állva egyebet:

Csak örökké tartó forró szerelmed.

Ám magam vagyok a réten mit szál virág,
Csak arra várok forduljék már e világ,
A hideg tél messze engem elkerüljön,
Szellőben a nyár illata meg ne szűnjön,
A szőke Tisza mindig békés legyen,
S a mindenható kegyes legyen velem...