Fűzfapoetica

A Mának…

Mindazt, mihez kedved van, most tedd meg!
Ne tagadd meg magadtól a bort, szerelmet…
Védd meg azt ki igazán hűen téged szeret,
De ne igyál seprűs lőrét, mert attól fáj a fejed
Fáj az érző szív is mikor szerelemtől gyenge
Harmatos hajszálon függ először epedezve
S majdan ha az idő megnöveszti gyökerét
Erős vár lesz az, de nem gúzs, hanem erény

Csodás érzés ám szerelmesnek lenni!
Csak kár, hogy nem minden ember érzi
Mert van, mikor fáj, s rútul belül megéget
S van, egy két ember ki ezen nevetgélhet
De bátran ide vetem, hogy szeretem őt…
Csodás szép kedvesem az egyetlen Nőt.
S olykor remegek, éjjel álmok közt agyalva
Ő szeret-e, s bízik bennem a Férfiba?

De mostan borral mondanék hasonlatosságot,
Nem kicsinylően, de mindkettő mellet kiállok.
Mi tüzes, mint szép kedvesem s nem álnok.
De fejembe szál gyorsan, ha nem vigyázok.
A szerelem s jó bor mi csupán kell nekem
Mert ez, mi hajlamos bódítani balga fejem
S remélem életemben nem lesz másnap
S bódulok bortól s szerelemtől a mának…

Rokona vagyok…

A halálnak két útja van az egyik az elmúlás a másik a szerelem
Jómagam mindkettőt különös szorgos, elvakult kéjjel keresem
Az egyik kedves és gyötrő a másik éles és visszafordíthatatlan
Talán engem sem taníthatott a nagy szentírás hasztalan
Rég nincs szép kedvesem sem gyolcs vászon szemfedelem
Akiben mély, hosszú bús álomra hajtaná balga, árva fejem
Ismerem Őt kit társammá fogadnék s látja hamvadó tüzemet,
S így még mindig gyenge szívünk, egy más mellett szédeleg.
Talán van mód, hogy vérző szíve engem is meglásson
S velem egy másik szebb s jobb világot megváltson,
Tán egyszer hamvas kis kezét a kezembe zárjam,
Bizonyvást szép szeme tükrében jómagamat lássam.
Érzem itt mélyen legbelül, hogy csak Ő az ki kell nekem
De nem adom fel, míg az ördög nem viszi árva lelkem.
Mert a jólelkű glóriás angyalok rám nem pályáznak
Hiszen rokona vagyok én a vén veresseggű ördög fiának….

Vagyok, ha kellek

Zord hideg csillagos ég alatt áztam s fáztam,
Te jártál gondolatimban gyönyörű virágszálam!
Jeges szél fú s így készít bajszomra rút jégvirágot,
De szívemben őrzöm tested melegét mint édes álmot.
Hideg csendben vagyok itt, fagyban s egymagamban,
Megküzdve, jéghideg széllel csupasz rőt nyakamban.
De sokat próbált árva lelkemet nem fagyasztja el...
Mert gyönyörű szemednek fényét abban rejtettem el!
Magamban halkan álmodok egy csendes kis világot,
Hol mindig süt a kegyes nap s a hideg nem ad jégvirágot...
S kedvesem nem csak fázó kihűlt testem melengeted,
Hanem mindig ott állok melletted s vagyok , ha kellek!

Mond lehetek-e?

Üres életem mint az utca éjjen odakünn
Nélküled maradtam, csendben s keserűn..
Hideg őszi estén üres szívemmel itt állok..
Már rég nem vigasztalnak a jó barátok!
Tudják hiába is tennék szívemet ellepte a jég
S magamban búsan járok egyedül mint rég!

Keserű mandula íze van most a számban,
De én mézédes gyöngéd szerelemre vágytam.
Sokszor mondtad nem ígérsz nékem semmit,
Reméltem ha megismersz mind ez megváltozik.
Egy csodás szombat éjjen mellettem hálva,
Rájöttél nem én vagyok életed netovábbja...

Zaklatott szívemben nincsen feléd harag,
Csak szeretet mely Plátói szerelem marad...
Amit kaptam tőled azért csak hálás lehetek,
De sohasem feledem gyöngéd simító kezedet.
Csak bízom benne, hogy benned sincsen tüske,
És lehetek jó barátként még szívednek csücske!

Itt velük…

Beteg vagyok, csak a rőt testem sanyarog

Rövidke éltem zavaros fejemben kavarog,

Hű szerelme vagyok a saját kényemnek,

S nem várom kedvesem, hogy megértsed.

 

Negyven szép tavaszon túl járok ám

Minden kisleányt atyjaként látok már.

De az a Nő, ki szép úrnőm lehetne,

Ha ránéztem az arcát kezébe temette...

 

Sokat próbált lelkem magamnak sírdogál,

Talán valahol a szerelem majd reám talál...

Hisz jómagam azt látom e világon mindenütt,

Senki sincs egyedül, mert én itt vagyok velük...

 

Ülök a padon..
Augusztusi szélben ülök egyedül a padon
Észbe nem jut semmi, csak fú át az agyamon…
Forró csendben magamban s vénen ülök itt,
Bágyadtan lesem életem rég letűnt ormait…
S e bús magányt másnak nem hagyom itt,
Elvisz majd, vele az ördög lassan éngemet is.
Talán ördögünk az tüzes pokolba megun,
S kidob a földre, hogy fújjon át az agyamon!
Tán augusztusi szélben ülök majd a padon…

 

Reménytelen...

 

Reménytelen szerelemtől szenvedek,

S megfáradt testem két út közt szédeleg.

Szemem vad tüze kialudni látszik,

Gondolatom most egy más világgal játszik.

 

Szép kedvesem te voltál nekem az élet,

Túlzó testi vágyak s kéjes remények...

Méz édes ajkad íze már csupán csak álom,

Reggeli illatod mar rég nincs a párnámon.

 

S tán lesz valaki ki királynőm lészen,

Napsütésben, viharban társammá érjen

Nem voltam még megcsalatva általad,

De keserű hiányod sokáig megmarad.

 

 

Gyötört ajkak

Gyötört ajkak
Hevernek szerteszét
Már nem gerjesztik
Testem alélt fétisét…
Kezem sem tapad
Gyönyöröd kútjára
S szám sem gerjeszti
Alélt sikongásra…
Kebled udvara
Már nékem régen zárva 
S nem mutatja kegyét
Huncut nyelvem táncára...
S majd, ha újra ujjaim
Bőrödhöz érnek,
Gondolj, arra kedvesem
Hogy sóhajaim kegyedért égnek...

Reggeli gondolatok...

Pirkad már s bársony fények borítják a tájat,
Rövid éjjen nem száll tova a keserves bánat.
Társam ki lennél tőlem oly messze jársz,
Szíved mélyén már régen másra vársz.

Hosszan s mélán magamban ülök itt,
Madarak énekét rejtik a hajnal csendjei.
Egyedül jártam mint a fáradt hold ma éjjel,
Álmom csendes volt s könnyed tele kéjjel...

Zúg a szél s lelkem mogorva bánat kergeti,
Csendes üdítő szegletében gondjat el- elveti.
Tested zsenge hajlatiban vágyam ostorolja,
Ki voltál még, szívemnek rejtekét ostromolja.

Majd , ha hiányom vétkes szívedet tiporja,
Tudod kedves lényed még szívemet birtokolja.
Talán ha mégis, lészel még nékem egy kicsit,
Megismered tán lelkemnek rég bezárt bugyrait...

 

Reménykedem…

 

Mond tündér mikor reppennél ide?

Hogy fáradt lelkem felemeld az égbe?

Hétköznapjaim szivárványszínre fessed?

A szürke színt szívemről elkergessed?

 

Régóta rád várok gyönyörű földi angyal,

Sohasem hallhatott kissé karcos hanggal,

S titkon remélem, kezed kezembe foghatom…

Talán egyszer meglesz ehhez a kellő bizalom!

 

Majd egyszer találok valakit, aki hozzá hasonló

Hosszú  rozzant aszfalt csíkon, velem motorozó,

Bajban bütykös kezemet szorongató,

S aki szívem csücskében boldogan lakozó..

 

 

 

 

....

Itt a vége ennek az évnek.
Ne bánkódj kedves hisz megérted!
Sok jót ugyan nem hozott...
Talán inkább, mit más elfogyott
Egyedül vágok az újnak mint tavaly
Látom a következő sem lesz "Havai"
Egyedül állok itt e jeles napon,
S nincs velem egy szép hajadon...
Reménykedni már soha nem fogok,
Így boldogabb Újesztendőt kívánok...

Inkább itt mint kórházban
Vagy egy wc-ben guggolva,
Hol drog mardossa testem,
Maradok itt, hol az élet fertő
S az idegen szájból mindig gúny a NÖ

Talán egyszer majd ha vége lesz
Mondhassam, igen ez volt a best
Sokat vallottam, s neked keveset adhattam,
De senki sem fogadta köszönésem
Mikor tőled, könnyezve elbúcsúztam

Vihar...veled?

Lassan hosszan csak múlnak, a napok s telnek az éjek,
S ki nem vagy kellenél, de vágyam már rég elszéled…
Elszéledt érzés s kéj mit veled annyira szerettem,
Betakar a csendes éj s reményem mit benned, kerestem.

E hosszú évek reménytelen várakozása keseríti éltem,
S talán egy ideát vártam itt és hosszan keresgéltem.
Voltál, megérintettél, de csak kis szél nem vihar lett veled
Utunk másfelé vezet, s talán szívünk is régóta mást keres...
 

 

Kedves Niki! Tiszta szívvel ajánlom neked e pár sort egy jó barátként!

Tisza parti ősz….

Hűvös szeptember ködös reggelén,
Itt ülök a kikötő csendes szegletén.
Szép Csapláros lány téged vártalak!
Kedves szavaiddal édesítsd napomat.

Várt a szőke Tisza, ő régi szerelmem,
Téged vártalak, de nem kerestél engem.
Idegenbe mentél s kímélve toltad el kezem,
Majd tán egy más oldalán vár a szerelem!

Gyötrő éjeket s napokat élek át nélküled, 
De boldoggá tesz, ha valaki téged szeret.
Csapláros lány én azt kívánom néked,
Szeressen úgy más, mint ahogy én szeretnélek!

Eljő a hideg tél s szívemet dér lepi meg,
Hűvös Tisza parton nincs gyerek sereg.
Te sem vagy itt csak emlékem szédeleg...
Én visszavárlak Csapláros lány tégedet!
 

 

Valcsinak Baráti szeretettel..

 

Túl a Dunán születtem dombokon, Gerecsében

Hol kis falu bújik meg a Bagó-hegy tövében.

Ott ám, hol  falumat Csermely szeli át

Igen ott ringott bölcsőm, sírom oda vár…

 

Itt kereste kenyerét nagyapám s apám,

S szép szülém ki itt hagyott oly korán.

De megcsaltalak téged a jobb reményén,

S tengetem életem az alföld sík vidékén.

 

Beteg vagyok, a te bajodat hordom itt,

De senki sem látja szívem setét, titkait

Lelkemben vihar dúl, kezem remegve írja le,

Látlak e még Gyermely Dunántúl ékszere?

 

Én vagyok az ki magvadból, földedből való,

Rég fáradt szívemnek, szép éden kedvese!

De megcsalván faképnél hagytalak, mint...

Palléros kuruc vitézt meseszép szerelmese!

 

Régen várom már mindenható haragját

Mert ott hagytam e rég nem látott hazát.

Bocsáss meg nékem mindenható Isten

Igen egy nőnek s nem tenéked hittem.

 

Ülök csendben nagy magányban!
Révedek a jövő árnyékában.
S találgatom merre járok?
Találgatom helyetted kit találok.

Kerestem mást, de nem lelem,
Rögös életemben legyen velem.
S találgatom merre járok?
Találgatom helyetted kit találok.

Egyszer csak itt álsz előttem
Gyönyörűen lemenő nap fényében
S találgatom te lennél az?
Akit csendes évek nekem adtak.

Ajkam nem szól, csenben nézlek.
Udvaroljak, szép szavakkal becézzelek?
S találgatom te lennél az?
Kit hosszú évek óta várlak.

Ülünk ketten csendben szépen.
Vágyunk szárnyal fennt az égen!
S tudom, hogy az vagy nékem,
Kit vártam már réges-régen...

 

 

Messzi földről jöttem én!
Egy árva szegény legény.
Ide hol szél homokot hord,
S délibábbal vív a táj,
De sík minden és csupa aszály.

Negyven nyár és negyven tavasz,
Negyven tél és negyven ősz.
Mond kedvesem lesz e még?
Hogy gyermekem felneveljem?
S kenyeret két kezem termeljen?

Szerencse fia nem én vagyok!
Ez idő alatt jó barátom itt hagyott...
Itt maradtam e vidéken egyedül.
Kis hajlékomra nem szállott gólya.
S nem lettem jogok tudója.

Az élet oly rövid tán lesz e?
Még több, lesz e még szebb?
A közel jövődet nem tudhatod.
Hogy élve halsz e vagy halva élsz?
Nem múlik csak rajtad kis cserkész...

Hogy csendben mintha szél sem susogna
A tenger vízen kis ladikomban himbálódzva
Tested halk jeleiből, holdfénynél olvasva
Tervezem a jövőt a mának élve vagy halva

CSILLAGSZEM

Gyönyörű csillag szemed árnyékában járok,
Kétségek között hatalmas falak előtt állok!
Hosszú csendes éjjen nem jő szememre álom,
Mert lehunyt szemmel is gyenge lelked látom!

Minden reggel feketerigó énekel a fámon,
Pajkos kis énekében is a te neved találom!
S titkon várom, felsüssön a forró déli napsugár,
Lássam orcád, mit feledni nem tudok soha már.

Lassan nyugovóra tér a nap s fel jő a hold,
Éjjeli menedéked számomra oly távol...
Majd ismét harmatot hoz a reggeli nap,
Szép kedvesem álmomban téged látlak!

Ma múltat nem mesélem, melletted feledni vélem!
Vágyakozva csak azt kérem, adj egy esélyt nékem!
Arra nem is gondolok már, kellek-e én néked?
De rózsaszirommal hintenélek ágyamban téged...

De reggel a feketerigó ismét énekel a fámon,
Pajkos kis énekében neved már nem találom!
Elhagytál egy árva szóért tündérszép virágom?
Mást keresel nem éngem, de már nem bánom...

Talán majd egyszer, ha újra eljövök közétek,
Rongyos gönceimben meg sem ismernétek.
A szegénységet hoznám néktek ajándékba!
S mellé örök egészséget adnék ráadásba!

S ti barátim lehet nekem nem is örülnétek.
Pedig tudjátok milyen kincset adnék tinéktek?
Ez többet érne mint minden ország aranya!
Mégis koldusok lennétek, de azok leggazdagabbika.

S látnátok leprást, pestisest, rákost gazdagon!
Ti élnétek spártaian szegényen és szabadon.
Kóroknak tudorát nem látnátok nap mint nap,
Éltetek sanyarú lesz, de hosszú, szép és igaz....

Talán majd egyszer, ha újra eljövök közétek,
Rongyos gönceimben meg sem ismernétek.
Ti sem tudjátok, milyen kór lakik itt bennem?
S titkon várok egyedül, hosszan, csendben...

 

Ma kis huncut álmom kerekedett véled,

Bájos kedvesem ágyamba vittelek téged!

Éreztem selymes hajadnak bódító illatát,

S látni véltem tested féltve őrzött titkát..

 

Szerelmünk mámorát a hajnal törte meg,

Kettőnk titkát csak az öreg nap leste meg.

Cseppet bele pirult, pedig látott már ilyet.

Lehet, hogy ö kiheverte azt a "régi szívet"?

 

Talán őszinte lélekkel boldogan él majd,

S régi bánatát velem feledni véli majd.

A mosolyt arcáról letűnni sohasem engedem!

S boldogan élünk, mint szirti sas fenn a hegyen..

 

Katának ajánlom sok sok szeretettel!

Lassan van vége ennek az évnek,
Adj hálát Istennek, hogy megérted.
Már kívánni  jót sem tudok,
Mert azt elintézték a politikusok.
Batyudat, ha gondolod válladra dobhatod,
De külhonban nem sok jót jósolok...
Már kívánni  jót sem tudok,
Mert azt elintézték a politikusok.
Járhatod, a vándorok rögös útját,
De lassan elfeleded, az igaz hazát,
Már kívánni sok jót nem tudok,
Mert azt elintézték a politikusok.
Majd ha megnyugodni, visszatérsz..
Fejfád lesz, szép nagy summáért...
De kívánni sok jót nem tudok,
Mert elintézték már a politikusok.

Sötét titok nyomja lelkem.

Soha nőt még nem szerettem,

Igazán.

A pénz volt csak szeretőm,

Büdös rothadt szemfedőm,

Talán.

Rongyos poros életemben,

Csak e két dolgot kerestem,

Őszintén.

Ki lehet vár jámborul,

Megleli, kit keres párjául,

Örökre.

Ha majd feladom a keresést,

Lelkem gyenge hüvelyét,

Elhagyom.

Nórának ajánlom szeretettel!

Messzi van...

Messzi van, a fényes nyárnak minden virága
Már nem látom, merre néz szemednek világa.
Nem érzem bársony ajkad forró leheletét
Mert szíved mást keres, más szerelmét.

Őszinte szerelmem tőlem nem fogadtad el,
Keseregve látom, bizony néked más kell.
Már árva szívemnek sincsen titkos virága,
Parlagon maradt, de remélek s nem élek hiába.